Mit megadnék az alsó képen lévő otthonosan kupis varrószobáért…szinte látom is a hatalmas vidéki ház legalsó szintjén berendezett klasszikus stílusú kis lyukat, ahol mindenféle parasztos mintájú anyagok leledzenek korlátlan számban, színben és mintával.
Álmodik a nyomor.
Én és a Vagabond. Hosszú sztori és még korántsincs vége. Azóta álmodom egyről, hogy először hallottam Sinatrát, amint a New York, New York című dalban isteníti “azokat a Vagabond-cipőket”. Aztán egy szép napon felfedeztem a Mammutban, hogy jé, Magyarországon is van Vagabond. Lelkesedésem azonban csakhamar úgy lecsoffadt, mint a lyukas gumimatrac az egésznyaras nyüstölés után, mert kiderült, hogy egyáltalán nem lehet kapni 35-ös méretben.
Igen bazmeg, 35-ös méretű a lábam. Nincs ebben semmi szokatlan.
Újabb fél év elteltével felfedeztem a webshopot, ahol kellemes meglepetés fogadott: igenis van olyan Vagabond, ami kapható a méretemben. Sőt. Egész sokféle.
Persze most, hogy a nagyméretűek le vannak árazva, újfent csak anyázhatok, mert hiába derült ki, hogy a hülye magyar boltokkal ellentétben, a netről simán rendelhetnék 35-öst (amit egyébként egyszer véletlenül egy nagyon ocsmány fazonban sikerült az egyik üzletben felpróbálnom - és én szerencsétlen, mérhetetlenül kényelmes volt) mégsem engedhetem meg magamnak, mert nem költhetek most nemhogy 20.000 Ft-ot, de feleannyit sem egy kib. cipőre, így marad az, ami eddig.
Fogcsikorgatva nézem, amint elviszik szépen az összes darabot.
Hamupipőkének most fél cipő sem jut.
Annyi baj legyen! A herceget azért mindenképp megtartom.
